FALUSI SZÁLLÁSHELY ÉS GASZTRONÓMIAI SZOLGÁLTATÁSOK KIALAKÍTÁSA LULLA KÖZSÉGBEN
LillaLulla vendégház és kistermelői termékek

FALUSI SZÁLLÁSHELY ÉS GASZTRONÓMIAI SZOLGÁLTATÁSOK KIALAKÍTÁSA LULLA KÖZSÉGBEN


A Lillalulla Bt. 6 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a TÁMOP-2.3.6.B-12-1/6 kódszámú „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson. A 6,7 millió forint összköltségvetésű beruházásból a Lillalulla Bt. elindítása valósult meg.
A Lillalulla Bt. falusi szálláshelyet üzemeltet főtevékenységként Lulla faluban. A vendégház létjogosultságát a 2012. decemberében újonnan átadott Balatonendréd – Lulla – Tab út alapozta meg, mely révén a Balaton nagyon közel került az szép fekvésű faluhoz, így két igényt tud kielégíteni egyszerre, a vendégek csendes, szép fekvésű falusi környezetben pihenhetnek, de 15 perc autózással a Balaton nyújtotta örömöket is élvezhetik.

A projekt révén lehetőség nyílt az új vendégház szélesebb körű megismertetésére különböző marketing eszközök segítségével, úgy mint honlap, social media oldal és hirdetések, szórólapok.

Beszerzésre kerülhetett számos, a vendégek fokozottabb kényelmét biztosító eszköz, például bútorok, elektronikai eszközök, kerti bútorok, ágyneműk. Gasztronómiai szolgáltatások feltételeinek kialakítása is megtörtént, többek között beszerzésre került egy mobil kemence is. A vendégház szeretné cégek igényét is kielégíteni az őszi és tavaszi időszakban, így például csapatépítő tréningek, hétvégi továbbképzések megtartásához szükséges nagyteljesítményű projektort is képes biztosítani megfelelő vászonnal együtt.

A cég mindennapi működtetéséhez és kiegészítő tevékenységeinek megfelelő minőségben végzéséhez szükséges eszközök beszerzése is a projekt révén valósulhatott meg.

A „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson 5 991 877 forintos támogatást elnyert, 6 657 641 forint összköltségvetésű fejlesztés 2015. szeptember 30-án fejeződött be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

További információ kérhető:
LillaLulla Vendégház (Lillalulla Bt.)
20-8242482
wenszky.lilla@lillalulla.hu
facebook.com/lillalullavendeghaz

« vissza

MEGKÖZELÍTÉS
8660 Lulla, Kossuth L. u. 41.
IMPRESSZUM
LillaLulla Bt.
Tárhelyszolgáltató:

Légy a hálón Bt.
7634 Pécs, Gerbera u. 29.
perger@legyahalon.hu
© Minden jog fenntartva
OLDALTÉRKÉP
VENDÉGHÁZ
Apartmanok, Árak, Megközelítés, Kikapcsolódási lehetőségek, Gasztrónomia

SZOLGÁLTATÁSOK

TERMÉKEK
Vásárlási lehetőségek, Medvehagyma, Szörpök, Lekvárok, Zöldségkrémek, Chili

BLOG