FALUSI SZÁLLÁSHELY ÉS GASZTRONÓMIAI SZOLGÁLTATÁSOK KIALAKÍTÁSA LULLA KÖZSÉGBEN
LillaLulla vendégház és kistermelői termékek

Szolgáltatások


Vendégházunkban és a faluban több szolgáltatás áll rendelkezésre.
A reggelit büféasztal jelleggel kínáljuk, a földszinti közös étkezőhelyiségben. Többségében saját sütésű pékárú, vaj, lekvár, idényzöldségek, többféle felvágott, kérés esetén friss falusi tojásunkból tojásételek (rántotta, lágy tojás stb.), korlátlan kávé, tea, tej stb.

A kertben a vendégeink szabadon rakhatnak tábortüzet (tűzifát biztosítunk) az erre kialakított helyen, használhatják a grillező eszközöket is valamint a kerthelyiséget is. A felnőtteknek ping-pong asztal és hintaágy, a gyerekeknek homokozó és hinta áll rendelkezésre. A ház galériáján egy játszósarkot is kialakítottunk, ahol a gyerekek tudnak játszani, rajzolni.

Külön egyeztetés alapján az alábbi speciális szolgáltatásokat tudjuk kínálni vendégeinknek:
  • falusi vendégasztal szolgáltatás keretén belül: ebéd, vagy vacsorakészítés, kemencében sült ételek, köcsögös bab, bogrács ételek legfeljebb 14 főig
  • vadkovászos kenyérsütés, a közösen elkészített kenyér helyben elfogyasztható, vagy elvihető, szép élmény kicsiknek és nagyoknak is (a program időtartama 4-5 óra, a részvételi díj függ az alapigénytől és a résztvevők számától is, kérje ajánlatunkat!)
  • állatsimogató (cicák, nyuszi, alkalmanként birka)
  • ping-pong asztal az udvaron
  • gombásztúra szakképzett vezetővel, sikeres gombagyűjtés esetén friss ételt is készítünk a gyűjtött gombákból, illetve szarvasgomba gyűjtésen is részt lehet venni
  • szép idő esetén amatőr csillagásztávcsővel történő Hold, Jupiter, Szaturnusz megfigyelés, csillagképek görög mitológia szerinti bemutatása (a vendégház vendégeinek a bemutató ingyenes)
  • kerékpár bérlés a Lulláért Egyesület túrakerékpárjaiból, kerékpártúra akár idegenvezetéssel is
  • kiállítások a faluban: régi iskola minden felszereléssel együtt megtekinthető, helytörténeti múzeum (őskori és ókori leletek, népi eszközök), Erényi Alajos emlékkiállítás (egykori katonazenész, tabi órásmester és festő), a kiállítások megtekintéséhez kérje segítségünket!
  • több turistajelzéssel jelzett gyalogtúra a környéken, dimbes-dombos somogyi tájon (3-6 órás túrák, népszerű célpontok például: Betyár-barlang, Képes-fa, Zichy Mihály emlékmúzeum stb.)
LillaLulla Vendégház szolgáltatásai - LillaLulla Vendégház
LillaLulla Vendégház szolgáltatásai


« vissza

MEGKÖZELÍTÉS
8660 Lulla, Kossuth L. u. 41.
IMPRESSZUM
LillaLulla Bt.
Tárhelyszolgáltató:

Légy a hálón Bt.
8660 Lulla, Kossuth L. u. 41.
perger@legyahalon.hu
© Minden jog fenntartva
OLDALTÉRKÉP
VENDÉGHÁZ
Apartmanok, Árak, Megközelítés, Kikapcsolódási lehetőségek, Gasztrónomia

SZOLGÁLTATÁSOK

TERMÉKEK
Vásárlási lehetőségek, Medvehagyma, Szörpök, Lekvárok, Zöldségkrémek, Chili

BLOG

LillaLulla kistermelői termék kínálat bővítése és termék előállítás fejlesztése